ÉLETMÓD

BEJELENTKEZÉS

Banner3

 

Szeniortánc Nagyatádon

2015. augusztus utolsó hetében a nagyatádi Solar Hotelban tartottak egy egyhetes szeniortánc-tábort osztrák szeniortáncosok, akikhez néhány magyar nyugdíjas is csatlakozott. Naponta kétszer volt táncfoglalkozás a szomszédos kulturális központban, és a vendégek kirándulásaik során megismerkedtek a vidék nevezetességeivel, többek között a kisbajomi ökufaluval, valamint a szarvas farmmal Bőszénfán.

Sport egy életen át - Nagy Sándor írása

Írásom elméleti alapját a Magyar Sporttudományi Társaság anyagai, a Népegészségügyi Program és az Útban a sportoló nemzet felé c. kiadvány, valamint egyéb, a témával kapcsolatos anyagok szolgáltatták. Az elméleti ismereteket saját – több évtizedes gyakorlati tapasztalatommal egészítettem ki.  Életemben számos sportágat műveltem: úszás, torna, súlyemelés, labdarúgás, kézilabda, kerékpározás, és leghosszabb ideje - közel 30 éve – az atlétika, ezen belül a tízpróba.

 

Remény a rákból

Az ötvenedik születésnapomra egy párizsi utat reméltem. A szerelmemmel, a gyerekeimmel. No meg azt, hogy egyszer majd azt taníthatom, amit életemben annyira szerettem. A rádiózást, az újságírást. Ehelyett elveszítettem a munkámat, a páromat, öt hónap alatt a szüleimet, a családból még vagy öt, nagyon szeretett embert. Nem bűnöztem, nem bántottam meg senkit, „csak” megbetegedtem. Ez a betegség, a mellrák – szinte bizonyos vagyok benne – hogy a veszteséget, a gyászt, vagy egyszerűen súlyos traumát átélő 40-es-50-es nőket éri utol. Okosabban kellett volna élnem? Igen, talán. Recept nincs, megszállottan hiszek a Földtől-Égig érő szeretetben, szerelemben, a férfi-nő kapcsolatban. Társ nélkül pedig sok minden reménytelen. Akkor..?

KIADÓ

Szenior 2003 Kft.
1074 Budapest,
Szövetség utca 9.
generacionk@generacionk.hu
36.1.210.0326
GYORSLINKEK

Hírek
Egészségünkre
Archívum
Téma
Postabontás
Kapcsolat

Copyright © 2015. GENERÁCIÓNK Minden jog fenntartva.