„Az évek elvannak az emberrel…” – a legnagyobb öröm a jól végzett munka öröme

Most éppen Jungot olvas, mindig tevékeny. Éltetője a család és a baráti kör. Arany Piroskát érdemes figyelemmel hallgatni, olvasni, mert tanító maradt jócskán túl a nyugdíjon, a pedagógus évek után is. Mostani, a XV. Győri Könyvszalonban bemutatott hetedik kötete, a „Majd holnap…” hittel teli, reményt adó és másokat is erre bátorít.

- Édesapám nagy mesemondó volt – idézi vissza az emlékeket Arany Piroska. – Igyekeznem kellett, hogy a legszebb, legigazibb történeteket ne csak megjegyezzem, de le is írjam, mert annyira a szívemhez nőttek. Nagyrészt ez sikerült, s ez engem boldoggá tesz. Pontosabban az, hogy így közkinccsé válhat, erőt meríthetünk belőle.

- Miről szól Arany Piroska sorban hetedik kötete?

- A nászasszonyom szerint nagyon szomorú ez a könyv. Mondtam neki, az életünk egy része is az, ám észre kell vennünk az esélyeinket, az ajándékokat, amit csakis az Élet ad nap, mint nap. Ha ezt nem tesszük, megérdemeljük a sorsunkat! Sokat olvasok Jungtól, ő pedig arra tanít, hogy a természet is megsegíti az embert. S azt is megerősíti: a remény és a hit karöltve járnak. Ebben a kötetben – a nevek megváltoztatásával – érdekes asszonysorsokkal találkozhat az olvasó. Mindnyájukat ismertem, ismerem, sok szempontból tanulságos ma is az életük. Szóval akármilyen kudarc ér bennünket, le kell azt győznünk, nem szabad beleásnunk magunkat a bánatba. Ha az apró örömökön keresztül megismerjük, hogy más lehetőségünk, alkalmunk is van a továbblépésre, a boldogulásra, hát akkor azokat vegyük elő..! Valamilyen természettel megszületünk. S ha kitartó, bátor géneket örököltünk, rá kell jönnünk a megoldásra, megtalálhatjuk azt a bizonyos jó megoldást. Én hiszek ebben.

- A pihenőévek alatt folyamatosan születnek az új, a még újabb könyvek. Miért?

- Számomra felemelő érzés volt mindig a folyamatos írás, olvasás, egyszóval a tanítás melletti tevékeny munka. Ez ma is életben tart. Több mint 50 éve kértek fel először publikációra, akkor a Köznevelésben, azután más szaklapokban. Máshoz nem hasonlítható öröm, amikor megpillantottam a postaládámban a megjelent újságot, mert tudtam, hogy elfogadták az írásaimat. Hogy jó visszajelzéseket kaptam, biztattak. A tanítással kapcsolatos történeteket összegyűjtöttem csakúgy, mint az édesapámtól hallott „meséket”. Jó érzéssel töltött el nemcsak az írás, de a kiadáshoz vezető út is, mert közben sok nagyon kedves ismerősre, barátra is találtam. Az önbecsülésem erősödött, ugyanis meg kellett felelnem idővel az olvasótábornak, az ismeretségi körnek is.

- Mit szól mindehhez a család? Hiszen ez folyamatos elfoglaltsággal, munkával jár együtt.

- A gyerekeim roppant büszkék rám, örülnek is neki, de még idéznek is egy-egy könyvből. Ugyanakkor egy jó túrós-epres palacsintának – nevet – sok esetben jobban örülnek, mint a könyveknek, de hát ez így is van jól! Szívesen jönnek a bemutatókra. Az életemet kicsit függővé tette a számítógép, mert bizony mindig készenlétben van, de nagyon szívesen írok, nekem ez tiszta öröm.

- Összességében hogyan telnek az alkotó mindennapok?

- Ha nem halogatom reggel a szellőztetést, a takarítást, időben felteszem az ebédet, mert írnivalóm van, dolgom van arra a napra is, nos, akkor minden rendben. Mert számomra ma is a legnagyobb öröm a jól végzett munka öröme. Ha fáj is valamim, az évek elvannak az emberrel. Noha elkoptat bennünket az élet, mégis tudnunk kell, hogy még temérdek feladat vár ránk. Nem szabad keseregnünk a semmitmondó problémákon. S ezt minél többet gyakoroljuk, annál könnyebben megy. A baj csak az, hogy a lábunk, a derekunk ezt sokszor nem „tudja”.

A Napórások szerkesztője

Arany Piroska a Győri Alkotók Napóra Egyesületének egyik alapítója is és lelkesen végzi a szerkesztői munkát, Kónyáné Kovács Ildikóval pedig közösen szervezik a kiállításokat. Végtelen türelemmel, humánummal és szeretettel koordinálják a csoport munkáját. Feladat bőséggel akad, a napórások év végén sokfelé bemutatják legújabb képeskönyvüket.

Harcsás Judit

(a szerző felvételei)