HÍREK

BEJELENTKEZÉS

Banner3

 

107 éve született Szepes Mária

1908 december 14-én, Scherbák Magdolna néven született Budapesten. Mivel édesapja volt az Újpesti Népszínház alapítója, három éves korától gyermekszínészként szerepelt. Kiskorában több némafilmben is játszott, Papír Magda művésznéven. Írói karrierje ugyancsak korán indult, már kilenc évesen novellákat írt. Sokoldalúsága korán kiderült, 17 évesen balettvizsgát tett, utána kereskedelmi érettségit szerzett, majd pszichológiát, művészettörténetet és irodalmat tanult.

A 30-as évek elején házasodott össze Szepes Bélával, aki képzőművész valamint olimpiai ezüstérmes atléta- és síbajnok volt. Férjével 3 évet tölt Berlinben, ahol folytatja tanulmányait, de levizsgáznia már nem sikerül, mivel híres professzorát zsidó származása miatt elhurcolják. Első regénye 1934-ben jelenik meg. 1939-ben kezdi írni legismertebb regényét, a Vörös Oroszlánt. Eközben filmeket, forgatókönyveket is ír, valamint dalszövegeket Karády Katalinnak. A Vörös Oroszlán csak 1946-ban jelenik meg, ám a könyv megjelenése után a kiadókat államosítják, és mivel a cenzorok felforgatónak és veszélyesnek bélyegzik a művet, valamennyi példányát bezúzzák, a külföldi kiadók azonban szinte azonnal lecsapnak rá. Magyarországon csak 1989-ben jelenhet meg újra. A kommunizmus éveiben gyerekkönyveket ír, a Pöttyös Panni sorozat azóta is generációknak jelent meghatározó élményt. Közben persze ezoterikus művein is dolgozik tovább, ezek azonban csak a rendszerváltás után kerülnek elő a fiók mélyéről. 2007-ben, 98 éves korában Budapesten éri a halál.

 

 

Hozzászóláshoz jelentkezzen be!

KIADÓ

Szenior 2003 Kft.
1074 Budapest,
Szövetség utca 9.
generacionk@generacionk.hu
36.1.210.0326
GYORSLINKEK

Hírek
Egészségünkre
Archívum
Téma
Postabontás
Kapcsolat

Copyright © 2015. GENERÁCIÓNK Minden jog fenntartva.