HÍREK

BEJELENTKEZÉS

Banner3

 

105 éve született Karády Katalin

1910. december 8-án született Budapesten, Kanczler Katalin néven.  Két osztályt végzett a kereskedelmi leányiskolában, majd 21 évesen egy adótiszt felesége lett. A házasság meglehetősen rövidre sikerült, még abban az évben el is váltak az útjaik. A színészmesterség felé 1936-ban, Egyed Zoltán tanácsára fordult.

 

1939 februárjában láthatja a közönség először a színpadon az akkor már Karády nevet viselő színésznőt. Tehetségére, szépségére, különleges erotikus kisugárzására és nem utolsó sorban egyedi, mély hangjára a filmes szakma szinte azonnal felfigyel. Filmes karrierje mindössze négy évig tart, 1939-től 1943-ig, ez idő alatt azonban 22 főszerepet játszik el. A magyar film királynőjeként, igazi „femme fatale”-ként tekint rá a közönség.

 

Fényes karrierjét a háború töri derékba. A nyilasok előbb dalait és filmjeit tiltják be, majd őt magát is letartóztatják három hónapra. A gyönyörű sztárt kínozzák, vallatják, fogait kiverik. Miután váratlanul kiengedik a börtönből, üldözötteken segít. A háború után egy rövid időre ismét feltűnik a színpadokon, majd az új rendszer ugyancsak nemkívánatos személynek nyilvánítja, mondván, a Horthy-rendszer sztárja volt. A mellőzöttség, a testi és lelki kínok olyan mély nyomot hagynak benne, hogy elhagyja hazáját. 15 éven keresztül Dél-Amerikában él, majd New Yorkban nyit kalapszalont. Amerikában visszavonultan élt haláláig. Életében soha nem tért már haza. 1990 februárjában New Yorkban éri a halál. Budapesten, a Bazilikában ravatalozzák fel. Mítosza örökké él, amit az is bizonyít, hogy sikerei után hosszú évtizedekkel több ezer rajongója kísérte utolsó útjára szülővárosában, Budapesten. 

Hozzászóláshoz jelentkezzen be!

KIADÓ

Szenior 2003 Kft.
1074 Budapest,
Szövetség utca 9.
generacionk@generacionk.hu
36.1.210.0326
GYORSLINKEK

Hírek
Egészségünkre
Archívum
Téma
Postabontás
Kapcsolat

Copyright © 2015. GENERÁCIÓNK Minden jog fenntartva.