HÍREK

BEJELENTKEZÉS

Banner3

 

Négy arany, három ezüst, három bronz

Arattak a magyar szenior sportolók a szlovákiai versenyen

Lehet, hogy nem az Olimpia, de a nyitrai szenior sportjátékok magyar versenyzői igazán megérdemlik az elismerést! És közülük persze nem csupán azok, akik egy-egy versenyszám után a dobogóra állhattak. Az immár hagyományos szlovákiai torna különlegessége, hogy kifejezetten nyugdíjasoknak szervezik, a fiatalabb korosztályok tagjai legfeljebb a pálya széléről biztathatják a nagyit. Mint a versenynek helyt adó Nyitra polgármestere megnyitóbeszédében kiemelte, ezen a versenyen minden induló nyertes, hiszen a rendszeres mozgás jutalma az egészséges időskor.

 

A nemzetközi versenyre a magyar delegáció nyolc fős csapattal érkezett. Szlovákia és a környező országok legjobb idős sportolóival veszprémi és pápai versenyzők mérték össze erejüket, tudásukat, taktikájukat. A csapat ugyan létszámát tekintve kicsi volt, a versenyzők azonban megsokszorozták nyerési esélyeiket, hiszen egy ember akár három számban is indulhatott.

Így tett Gosztolai Mária is, aki az 50 és 100 méteres síkfutás mellett súlylökésben is indult. Mindhárom versenyszámban első helyen végzett, így a három aranyéremmel ő lett a magyar csapat legeredményesebb versenyzője.

 

 

Kocsis Józsefné több úszó számban indult, ő két éremmel, egy arannyal és egy ezüsttel térhetett haza.

Vass Tibor nem csak a medencében remekelt: Az úszószámokban szerzett két ezüst mellé egy bronzot is nyert lövészetben.

Egy-egy bronzzal gyarapította az éremkollekciót Nagy Tibor asztaliteniszben, és Fricz Istvánné az 50 méteres síkfutásban.

Nyitrán jövőre is lesz hasonló verseny, így ha valaki szeretné megtapasztalni a sportjátékok élményét, csatlakozhat a résztvevőkhöz. Addig is, indulhat az edzés, irány az uszoda, a park, a tornaterem. A mozgás egyszerre gyógyszer, öröm, és- ki tudja? – lehet, hogy egy év múlva az Ön nyakában csillog az érem!

 

A Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) évek óta misszióként tekint a szenior mozgásra, és különböző események szervezésével igyekszik meghozni az idősebb korosztály sportolási kedvét. Idén a Voltaren Emulgel Forte támogatásával országszerte zajlanak a különböző szenior sétatúrák és sportnapok, amelyek célja felhívni a figyelmet az egészségtudatos életmódra. Az országos és regionális szenior sporteseményekről a www.amozgaskonnyedsege.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Hozzászóláshoz jelentkezzen be!

KIADÓ

Szenior 2003 Kft.
1074 Budapest,
Szövetség utca 9.
generacionk@generacionk.hu
36.1.210.0326
GYORSLINKEK

Hírek
Egészségünkre
Archívum
Téma
Postabontás
Kapcsolat

Copyright © 2015. GENERÁCIÓNK Minden jog fenntartva.