HÍREK

BEJELENTKEZÉS

Banner3

 

A IV. MÁTRAI BORVIRTUSON A GYÖNGYÖSI IDŐSEK KLUBJA

 

2015. ősszel a Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja tagsága úgy döntött, hogy még aktívabban vesz részt a Gyöngyös Városa és a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ, valamint a Vachott Sándor Városi Könyvtár által szervezett rendezvényeken. Ezt hagyományteremtő szándékkal kezdtük el és folytattuk, az idén például voltunk Fotó- és Rajzkiállításokon, Méhek Napján, Festménykiállításokon és Aukción, Numizmatikai kiállításon, valamint a Kelet-magyarországi Szenior Táncfesztiválon, továbbá Vers- és Prózamondó versenyen. Tettük és tesszük ezt annak ellenére, hogy az idősek és szépkorúak fizikai, valamint egészségi állapotuk miatt nehezen mobilizálhatóak.

 

Klubvezetőnkkel és gondozóinkkal áttekintettük a város éves rendezvény naptárát és megállapítottuk; gyakorlatilag 3 hetente vannak olyan rendezvények Városunkban, ahol a klubtagság érdeklődő nézőként megjelenhet.

Szerencsére kialakult egy mag, amely konzekvensen együtt kíván szórakozni, akár aktívan, akár passzívan. Aktívan részt kívántunk venni az év fő eseményén a Mátrai Bornapok programjain.

A – tavalyi – III. Mátrai Borvirtus vetélkedőn okulva már az üzemeltető, Kistérségi Humán Szolgáltató Központtól korábban kapott ügyességi játékokkal még edzettünk és gyakoroltunk is a kihívásokra. Ezek az edzések nagy igyekezettel és vidámsággal jártak a Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja zöldterületén, valamint az időjárás miatt a teraszon. Gyakorlatilag előbb utóbb minden idős- és szépkorú ott találta magát a dobók között és meg akarta mutatni a többi klubtagnak a tudását...

Az is ösztönzőként hatott, hogy a – szomszédban levő – Visonta úti Bölcsőde, valamint az Óvoda gyerekei előtt szerepeltünk különböző eredménnyel, sikerrel…

 

Egyáltalán nem érvényesült a szlogen;

 „Az idősebbek előbb is abbahagyhatják..”

( Esti TV Torna)

 

A rendezvények és szereplésünk tavaszi csúcspontja a a IV. Mátrai Bornapok, IV. Mátrai Borvirtuson való aktív csapatrészvétel. Ezen a résztvevők mindösszesen 11. fajta sportszámban mérték/mértük össze tudásunkat, képességünket; – célba dobás labdával, – vizesvödör váltó, – talicska váltó, – mocsárjárás, – célba dobás karikával, – célba dobás labdával, – puli terelés, – hordógörgetés váltó, – lopóval való borvétel, – rönk hajítás, – tojás egyensúlyozás.

Természetesen mi mindent megtettünk az eredményes szereplésért a különböző versenyszámokban. Az 5+1 fős csapatunk kapitánya a Klubvezető volt, – aki minden számban aktívan kisegítette az éppen „bajban levő” klubtagot – míg a többi gondozó a technikai- és egészségügyi segítséget biztosította. A tavalyinál nagyobb számban érdeklődő klubtagjaink pedig hangosan szurkoltak, ami nagy segítséget jelentett a nehezebb percekben…

 Az Idősek Klubja csapata a többi csapattól, valamint közönségtől való sportszerű és hangos buzdítást kapva minden versenyszámot eredményesen teljesített.

Tavalyi – III. Mátrai Borvirtuson – elért 5.helyünk már elegendő pozitív motivációt jelentett a versengésen minden versenyző számára. 2017-ben feltétlenül előkelőbb helyezés elérése volt a – előzetesen – kitűzött cél…

A csapat eredményét nem befolyásolta, hogy a többi team átlag életkora mintegy fele, egyharmada volt a miénknek, hiszen ezt már tudtuk tavalyról. A teamünkben a „legöregebb szépkorú” 80. éves, míg a „legfiatalabb időskorú” 59 éves volt, azonban mi rejtett tartalékként fiatalítottunk (sic!) egy hozzátartozó iskolás fiúval is.

Ebből adódóan a csapat átlagéletkora „csak” 70. év körülire volt tehető.

Természetesen mindent megtettünk az eredményes szereplésért. A küzdeni akarásunk, esetenként erőnk és képességünk feletti harcos kiállásunk és szellemünk a csapatversenyben III. helyet (!) eredményezett a IV. Mátrai Bornapok, IV. Mátrai Borvirtus játékos vetélkedőn.

Eredményünkkel, helyezésünkkel együtt járt az ajándék csomag és oklevél, mely utóbbit ismét kifüggesztettünk az Idősek Klubja faliújságára, az ez alkalommal készített csoportképpel együtt.

Az eredmény fényében már most elhatároztuk a következő, V. Mátrai Bornapokon és ezen belül az V. Mátrai Borvirtuson való ismételt és aktív részvételünket. Megfogadtuk, hogy még többet fogunk edzeni és gyakorolni rá, amit időben el fogunk kezdeni és gondozói segítséggel végrehajtani. Most már még jobban tudjuk, hogy mely – elsősorban a kombinált, technikai és ügyességi – számokban van esélyünk, ha gyakorolunk.

Ilyenek a különböző célba dobások karikával és labdával, puliterelés és tojás egyensúlyozás – ahol értékes pontokat szerezhettünk és szereztünk a versenyen.

Az erőt igénylőszámokban – például mocsárjárás, talicska tolás, vizesvödör váltó, rönkhajítás – ellestük a többi csapattól a „könnyítő technikát” és speciális izmainkat, inainkat erősítve fogunk törni a nemesebb eredményre.

Ebben feltétlenül nagy segítség, az Idősek Klubjában szakember által heti rendszerességgel – pénteken – levezetett gyógytorna foglalkozás is.

Így fog a jövőben – is – érvényesülni a mondás;

 

„Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos...”

„Gyorsabban, magasabbra, erősebben”

(Henri Didon, domonkos páter)

 

Idén a tavalyinál több szurkolót sikerült megnyernünk, azonban legközelebb még több érdeklődő klubtagot kívánunk beszervezni nézőnek, szurkolónak. Ők lesznek a „plusz tagok” a csapatban, a teamünknek titkos fegyverei…

 

Számunkra nagyon lényeges, hogy a Város Grémiuma is elismerte „nemes” eredményünket és a Városvezető, valamint mindhárom frakcióvezető és az üzemeltető Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Igazgatója is gratulált. Jól esik/esett, hogy figyelemmel kísérik közösségi megjelenésünket, avagy megmozdulásainkat…

 

Összességében a Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja tagjai, a csapattagok és a szurkolók, valamint a gondozó segítők – jól érezték magukat, valamint nagyon jól szórakoztak a gyöngyösi, IV.

Mátrai Bornapok rendezvényén, a IV. Mátrai Borvirtus játékos és sportvetélkedőn.

 

Borsi Miklós

klubtag

 

Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja

Hozzászóláshoz jelentkezzen be!

KIADÓ

Szenior 2003 Kft.
1074 Budapest,
Szövetség utca 9.
generacionk@generacionk.hu
36.1.210.0326
GYORSLINKEK

Hírek
Egészségünkre
Archívum
Téma
Postabontás
Kapcsolat

Copyright © 2015. GENERÁCIÓNK Minden jog fenntartva.