HÍREK

BEJELENTKEZÉS

Banner3

 

Elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze

Juhász Ferenc Bián született 1928. augusztus 16-án. Apja kőművessegéd, édesanyja napszámos volt. A budai kereskedelmi középiskola elvégzése után kétszer is nekifutott a bölcsészkari tanulmányoknak, ám azokat végül nem fejezte be. Első versei 1947 karácsonyán jelentek meg.

 

Két évvel később látott napvilágot első kötete, a Szárnyas Csikó, majd nem sokkal ezután elbeszélő költeményei, a Sántha család és az Apám. Utóbbiért, mindössze 22 évesen kapta első Kossuth-díját.

1951 és 55 között négy új kötettel jelentkezett, majd nem sokkal később életmű gyűjteményét is kiadták.

1956 után évekig nem írt, majd új versei sokáig a fiók mélyén hevertek. A Harc a fehér báránnyal csak 1965-ben jelenhetett meg. Kritikusai ezt a kötetet nem csupán Juhász életművében, de az egész magyar költészet szempontjából is mérföldkőnek tartják. Újabb művei ezután sorozatban jelentek meg, verseit 12 nyelvre fordították le. Második Kossuth-díját 1973-ben vehette át. Egy alkalommal Nobel-díjra is felterjesztették.

 

A halál 2015. december 2-án, 88 évesen ragadta el.

Hozzászóláshoz jelentkezzen be!

KIADÓ

Szenior 2003 Kft.
1074 Budapest,
Szövetség utca 9.
generacionk@generacionk.hu
36.1.210.0326
GYORSLINKEK

Hírek
Egészségünkre
Archívum
Téma
Postabontás
Kapcsolat

Copyright © 2015. GENERÁCIÓNK Minden jog fenntartva.