Asztrofotókiállításon a gyöngyösi Idősek Klubja - Generációnk!

 
  

HÍREK

BEJELENTKEZÉS

Banner3

 

Asztrofotókiállításon a gyöngyösi Idősek Klubja

A Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ keretein belül működő Mátra Művelődési Központ gyakran ad otthont különböző szakköröknek. Természetesen ezen szakkörök által képviselt művészeti és tudományágak is rendszeresen megjelennek a tematikus kiállításokon. Ilyen volt a most megrendezett Praesepe csillagász kör asztrofotókiállítása, melyet a Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja érdeklődő tagsága is meglátogatott.

 

A programnak kezdetben nagy hírverés kellett a klubban, mert az idős- és szépkorú tagságnak egyszerűen fogalma sem volt az asztrofotók készítéséről és megjelenési/megjelenítési formáiról. Ebből adódóan érdeklődés sem jelentkezett azonnal, hanem csak akkor amikor a klub rendelkezésére álló számítógépekben „Google” alkalmazásával utánakerestünk egyáltalán a szó jelentésének és annak, hogy mit tartalmaznak/jelenítenek meg a fotók. Ez már egyből és azonnal felkeltette érdeklődésünket hiszen az idősek- és szépkorúak már láttak – szabad szemmel – Nap- és Hold-fogyatkozást, valamint az elmaradhatatlan kívánságokkal együtt járó Meteor-rajokat.

 

A csillagász kör nevét, a Praesepe szót is sikerrel definiáltuk mint nyílt halmazt mely – szabad szemmel is láthatóan – a Rák-csillagképben található és „jászolt vagy kaptárt” jelent.

 

A rendezvénylátogatás napján már korán reggel gyülekezett az érdeklődő tagság – melynek lényeges mozzanata volt az összetartozást erősítendő – gondozók által készített meleg tea és zsíroskenyér.

Ahogy megérkeztünk rögtön szembe ötlött az elkerített kiállítási tér amelyben szembeötlőek és egyediek voltak a fényképek, ami az érdeklődés még nagyobb fokozódását idézte elő. Azonnal megkezdtük a kulturálódást és nagy figyelemmel fordultunk a kiállított képek felé.

 

A Praesepe csillagászkör 1979-ben lépett a nyilvánosság elé elméleti foglalkozásokon a Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ keretében működő Mátra Művelődési Központban. Az évek múlásával igazodtak az érdeklődők igényeihez és megváltoztatták profiljukat. Az addigi kifejezetten elméleti foglalkozások – a szakkörösök kívánságára -kiegészültek gyakorlati megfigyelési foglalkozásokkal.

 

Jelenleg havonta két alkalommal tartanak gyakorlati- és négy alkalommal elméleti foglalkozásokat.

Sikeresen vesznek részt távcsöveikkel például;

–” Civil napon”

–” Föld óráján”

–” Múzeumok éjszakáján”

–” Kutatók éjszakáján”

–„ Csillaglesen”

–„ Meteor észlelésen”

–„ Napbemutatón”

–” Üstökös figyelésen”

 

Megfigyelési eredményeiket ún.”asztrofotó”-kon rögzítik és tárják a nyilvánosság elé.

A kiállítási ismertetőből megtudtuk, hogy a csillagászati fényképfelvételek készítése időigényes és precíziós munka. Hosszú expozíciós időt igényel, melynek során folyamatosan – kézzel – kellett követni a kívánt célpontot. Ezt a problémát – részben – megoldották azzal, hogy az – időközben közhasznúvá alakult – egyesület bevételei terhére sikerült vásárolniuk olyan elektronikát, ami elvégzi a távcső vezetését hosszabb időre, akár több felvételt készítve.

 

A kiállításon Varga András, a Praesepe Csillagász Kör vezetője válogatásában tekinthetők meg Kaszab Dénes, Laczik Zoltán, Megyeri György és Potje Péter legjobb csillagászati felvételei.

 

Többek között felvételeket láthattunk;

– Halley és a Hale-Bopp üstökösről

– Perszeidák és más meteorrajokról

– Napról és Napfogyatkozásról

– Holdról és Holdfogyatkozásról

– Földi párarétegről

 

Az idős- és szépkorú klubtagok oly annyira elmerültek a fényképek – asztrofotók – tanulmányozásába, hogy ezúttal elmaradt a megszokott, avagy szokásos csoportkép készítése.

Ennek egyszerű indoka, hogy lekéstük volna a helyi VOLÁN-buszjáratot...

 

Összességében a Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja tagjai tartalmasan töltötték el a délelőttöt a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ asztrofotókiállításán.

 

 

Borsi Miklós

klubtag

 

Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja

Hozzászóláshoz jelentkezzen be!

KIADÓ

Szenior 2003 Kft.
1074 Budapest,
Szövetség utca 9.
generacionk@generacionk.hu
36.1.210.0326
GYORSLINKEK

Hírek
Egészségünkre
Archívum
Téma
Postabontás
Kapcsolat

Copyright © 2015. GENERÁCIÓNK Minden jog fenntartva.