Kevesen tudják Magyarországon, hogy a szeniortánc Németországból indult hódító útjára több mint 40 évvel ezelőtt. Egy Ilse Tutt nevű táncpedagógus készítette az első szeniortánc-koreográfiákat, mégpedig a nyolcvan valahány éves anyósa ötletére és kérésére. Aztán elterjedt a többi (nyugat)európai országban is. Ausztriában mintegy 30 éve ismerik és művelik.

Miután nyugdíjba kerültem és az interneten bogarászva felfedeztem a mozgásnak, tanulásnak, szórakozásnak ezt a módját, az Osztrák Szeniortánc Szövetség reagált a megkeresésemre. Levelemet továbbították az Alsó-Ausztriai Tartományi Szeniortánc Szövetséghez, mivel ez a tartomány közel esik Magyarországhoz. Az elnök asszony, Inge Pröstler válaszolt nekem, és ezzel elindított egy olyan úton, ami sok érdekességet és új feladatokat hozott az életembe.

Azóta az ismeretségünk Ingével igazi barátsággá fejlődött. Az ő biztatására végeztem el a másfél évig tartó szeniortánc-oktatói képzést az ausztriai Vöcklabruckban és lettem – egyelőre hazánkban az egyedüli – okleveles szeniortánc-oktató.

Az a célom, hogy a szeniortánc Magyarországon is elterjedjen, valamint szeretném, ha valamikor később meg tudnánk valósítani a szeniortánc-oktatók képzését is. Ezek a jövendő szeniortánc-oktatók majd a saját lakóhelyükön szervezhetnének szeniortánc-csoportokat, így bokrosodhatna, szélesedhetne a szeniortánc-mozgalom. Persze a képzéshez pénz és akarat kell. A források előteremtésében a NYUBUSZ elnök asszonya, Véghné Reményi Mária oroszlánrészt vállalt, mert nagyon fontosnak tartja a nyugdíjas korosztály egészségét, hogy a rendszeresen mozgás és a zene jótékony hatására testileg és lelkileg jó állapotban legyenek. Reméljük, hogy lobbierőfeszítései sikert hoznak.

Ausztriában a szeniortánc-mozgalom sok esetben az egyházak kebelén belül, illetve azok támogatásával zajlik. Gyakran idézik az egyházi tanítót, teológust és filozófust, Szent Augustinus von Hippo-t (354–430), aki már az V. században ezt írta:

Ich lobe den TANZ… O Mensch, lerne tanzen, sonst wissen die Engel im Himmel mit dir nichts anzufangen.

(Dicsérem a táncot…Oh, ember, tanulj táncolni, különben az angyalok a mennyben, mit se tudnak veled kezdeni.)

Az Osztrák Szeniortánc Szövetség előírása, hogy a szeniortánc-oktatóknak legalább kétévente továbbképzésen kell részt venniük. Ez segíti a táncbeli fejlődésüket és gyarapítja a repertoárjukat. Évente több helyszínen és több időben lehet ezekre a továbbképzésekre befizetni.

2014. június végétől a festői Lunz am See-ben voltam egy ötnapos szeniortánc-továbbképzésen. Ez annyit jelentett, hogy minden nap délelőtt 3 órát, délután 3 órát, majd vacsora után még másfél órát táncoltunk és ismerkedtünk új lépésekkel és koreográfiákkal, valamint gyakoroltuk azokat. A tanfolyamvezető Németországból érkezett, nagy név a táncosok között: Josefine Stirner. Ő főleg az ún. “Round Dance”-ra szakosodott, és mellette egy ugyancsak nagyhírű osztrák referens (referenseknek azokat hívják, akik magasabb táncvégzettséggel rendelkeznek, és a táncoktatókat tanítják), Gertraud Krinzinger tartotta az oktatást. 58 résztvevő volt, a lunz-i gimnázium tornatermében folytak az órák. Volt néhány 45-50 éves, de nem sok. Főleg 60-70 év közöttiek jelentkeztek, de legalább egy tucat 80(!) év fölötti is volt. Elképesztő volt látnom, amilyen kecsesen és könnyedén – és tévesztés nélkül – táncoltak ezek az enyhén szólva már nem annyira fiatal hölgyek.

Hagyomány ott, hogy az utolsó estén táncünnepséget rendeznek, amelyre meghívják a helyi lakosokat, valamint a város polgármesterét is. Így volt ez most is. Az is szokássá vált, hogy egy egykori szeniortáncos hölgy, aki idén 97(!) éves, minden évben eljön Bécsből erre az ünnepségre és betanít egy táncot. Ez persze “Tanzen im Sitzen” (ülve táncolás). A hölgy jelenleg már többnyire kerekes székhez van kötve, de régi humorát és öniróniáját megőrizve olyan táncot tanított be nekünk (a hangyákról szólt), amin a résztvevők táncolás közben nagyokat derültek.

Beszámolómat egy szép mondással fejezem be:

Tanzen verbindet nicht nur Schritte, sondern auch den Menschen in unserer Mitte.

Ami magyarul nagyjából a következőket jelenti:

A táncolás nem csak a lépések összekötése, hanem belső emberségünk egymáshoz kötődése.