ÉLETMÓD

BEJELENTKEZÉS

Banner3

 

TORNÁSZIK A GYÖNGYÖSI IDŐSEK KLUBJA

Régi vágya és kívánsága volt a Gyöngyös, Visonta utcai Idősek Klubja tagjainak; rendszeres mozgás gyakorlati végrehajtása. Ez 2016-ban teljesült, mert rendszerességgel bevezetésre került gyógytorna mint foglalkozás. Először csütörtöki, majd pénteki napokon szakképzett gyógytornász foglalkozik a klub tagjaival, amit esetenként kiegészít gondozóink által tartott torna.

 

Jellemző, hogy mennyire kívánjuk ezt a foglalkozási módot: a klub tagjai – a lehetőségek figyelembevételével – félrerakják a napi megoldandó problémáikat és kifogásaikat; nagy létszámmal vesznek/veszünk részt a gyógytornán. Magas szintű a várakozás és az elvárás; gyakorlatban a pénteki napokon az idő előre haladtával az ablakból figyeljük a gyógytornász érkezését. Amikor meglátjuk, felbukkan – minden elkezdett társasjáték, TV nézés, beszélgetés abbamarad és átrendeződik társalgónk a tornához.

Még a legfanatikusabb – ulti, römi – kártyajátékosok, avagy „zsugabubusok” is részt vesznek a foglalkozáson.

 

A klubélet részévé vált a rendszeres mozgás.

Az eddigi foglalkozások megmutatták, hogy mennyire és mekkora szüksége van a mozgásra, még az idős és szépkorú embereknek is. A különböző gyakorlatok végrehajtása átmozgatja ízületeinket, izmainkat. Az életkornak és állapotnak megfelelően, ülve végrehajtott foglalkozások folyamán vált nyilvánvalóvá, minden mozgáshiány okozta tünet és annak kiküszöbölése szükségessége. Bizony van több olyan mozgás elem, amelyet – 1 év után még mindig –  nehezen tudunk teljesíteni s ez kortól, nemtől független. A betokosodott, elsorvad, elfáradt izmok, valamint ízületek nehezen engedelmeskednek, de azért minden gyakorlat végül eredményes, sikeres teljesítéssel zárul.

A gyakorlatok végrehajtásakor nem érvényesül a szlogen;

„Az idősebbek előbb is

abbahagyhatják”

( Esti TV Torna)

pont a szépkorúak járnak elöl példamutatás terén a mozgás

során.

 

A tavalyi III. Mátrai Bornapok, III. Mátrai Borvirtuson elért 5. helyezésünk predesztinálja a klubtagokat az aktív(abb) mozgásra. Ennek az eredménynek fényében már akkor elhatároztuk a következő,(idei) IV. Mátrai Bornapokon, a IV. Mátrai Borvirtuson való ismételt és aktív részvételünket.

Megfogadtuk, hogy még többet fogunk edzeni és gyakorolni rá, amit időben el fogunk kezdeni és gondozói segítséggel végrehajtani.

Így fog a jövőben – is – érvényesülni a mondás;

„Gyorsabban,

magasabbra,

erősebben”

(Henri Didon, domonkos páter)

 

Kiválasztottuk az elsősorban technikai és ügyességi számokat – például célba dobás karikával és labdával, puli terelés – és erre célirányosan készültünk fel. Ehhez nagy segítséget nyújtottak az üzemeltető Kistérségi Humán Szolgáltató Központtól – korábban célirányosan – kapott játékok. A mostoha és változó időjárási körülmények miatt, elsősorban a Klub teraszán gyakoroltunk amit néha sikerült változatosabbá tenni a Szabadidő Parkunkban való felkészüléssel. Először „csak” a csapattagok gyakoroltak, de nem kellett hozzá sok idő és minden idős- és szépkorú klubtag meg akarta mutatni ügyességét társainak. A nyilvános felkészülésben nagy ösztönző erővel – sokszor mulatságosan – hatott a szomszédban levő, Visonta úti Bölcsőde- és Óvoda ifjú tagjainak az érdeklődése. Nagyon jó hangulatot idézett elő, a gyakorlatban minden ellátottat megmozgató felkészülés. Sokszor gondoltunk – a felkészülési eredményeket tekintve – arra, hogy az ifjúság ezt mennyivel könnyedében,természetesebben csinálja.

 

A vetélkedő erőelemeivel – például rönkhajítás, taliga váltó – nem volt mit tenni, egyszerűen az izmaink és inaink folyamatos tornával, edzésével, karbantartásával próbáltuk meg elérni a kívánt szintet.

Ebben feltétlenül nagy segítségünkre volt az Idősek Klubjában a szakember által rendszeresen levezetett gyógytorna foglalkozás.

Természetesen a célirányos felkészülésünk érdekében kikértük a szakember tanácsait és megpróbáltuk őket megfogadva a gyakorlatban végrehajtani.

 

Összességében a gyógytorna foglalkozásokon a Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja tagjai jólesően átmozgatják magukat, és ezért jobban is érezzük magunkat. A teljes klubtagság mindig,

valamint folyamatosan várja a következő foglalkozásokat.

 

Borsi Miklós

klubtag

 

Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja

Hozzászóláshoz jelentkezzen be!

KIADÓ

Szenior 2003 Kft.
1074 Budapest,
Szövetség utca 9.
generacionk@generacionk.hu
36.1.210.0326
GYORSLINKEK

Hírek
Egészségünkre
Archívum
Téma
Postabontás
Kapcsolat

Copyright © 2015. GENERÁCIÓNK Minden jog fenntartva.