Eddigi élete során is sokféle gyűjtést, missziós feladatot vállalt az ikrényi Stipsits Ibolya, így aztán szinte természetes volt, hogy amikor a világhálón rátalált az Afrika Alapítvány felhívására, elhatározta, hamarosan missziót vállal. Családját is megtalálta mindig az önkéntes munka, így aztán a hozzá legközelebb állók is szinte természetesnek vették, hogy Ibolya egy kisebb csoporttal  nekivág a forró kontinensnek. Élményeiről kérdeztük.

Hogyan szervezte meg az utazást, kikkel vette fel a kapcsolatot?

Jártam már hasonló kultúrájú országban, így egyszerű volt a felkészülés. Tudtam, mit vállalok, milyen körülmények és  kultúrájú országba fogok érkezni. Kicsit sem féltem, nem izgultam. Jellemzően olyan késztetést éreztem, hogy ebben az időben két díjátadóról is lemondtam. Az egyik Kína lett volna, ahol a Nemzetközi Fotópályázaton  bronz díjat kaptam, és fizették volna még a költségeimet is. Ez igen megtisztelő meghívásnak számított, hisz 71 ország közel 33 000 képéből ítélte meg a zsűri ezt a rangos elismerést. A másik díjátadó India lett volna, ahol a „Fantasztikus Művészet”díját kellett volna átvennem. Ezeket a díjakat postán megkaptam én pedig gyűjtöttem az adományokat és alig vártam, hogy indulhassak az árvaházba. Az Afrikáért Alapítványtól értesültem a lehetőségről és egyszerűen késztetést éreztem, hogy menjek.

Hogyan készült az útra?

Sok adománnyal, amelyben a média és a barátaim, a családtagjaim segítettek. Kenyába érkezett a gépem,  - itt már az alapítvány munkatársai vártak bennünket, majd másnap autóval indultunk Tanzániába. A családom elfogadta, hogy utazom, mivel fotós vagyok, így nekem kell a téma után menni. Csak így tudom az embereknek megmutatni más emberek kultúráját, életét. Nyugalom, béke, szeretet és egy egyszerű, szép, tiszta szoba fogadott. Otthonosan éreztem magam, -  egy nap alatt beilleszkedtem az afrikai életbe, az ő kultúrájukba. Csak pozitív élményem volt. Az afrikai országokban a tanulásért fizetni kell. Ez azt jelenti, hogy írni, olvasni csak az tanulhat meg, akinek a szülei ki tudják fizetni a tandíjat.
Mikor elmondtam, hogy nálunk az általános és középiskolában nem kell tandíjat fizetni és még egy szakmát is tanulhatnak az országunkban élők,
csodálkoztak és mondták, milyen jó az én országomban, hogy ez a lehetőség megvan a gyerekeknek...
- Mi jelentett nehézséget, - már ha volt ilyen?

Ott hiány van egészséges ivóvízből. Óriási hiány. Csodálkozva hallgatták, hogy nálunk az emberek nem isznak esővizet. Itt el kell mondanom, hogy az a víz amit én ittam, palackos és fóliázott volt, mert a forró kontinens több helyén a vizet is hamisítják…Ezzel együtt óriási élményben volt részem, segíteni is tudtam az adományainkkal és boldognak éreztem magam a gyerekek társaságában.  Szeretetet adtam-kaptam.  „Arcok” címmel ősszel tervezek egy kiállítást, amelyből szeretném ha egy vándorkiállítás lenne. A jövő évben pedig „Így látom a világot” címmel szeretnék egy válogatást, és ezt egy könyv formájában is megjelentetném.
                                                                                                 

Harcsás Judit

Fotó: Stipsits Ibolya