CÍMLAPSZTORI

BEJELENTKEZÉS

Banner3

 

Berek Kati Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésznője 85 éves

Berek Kati 1930. október 7-én született Makón. Érettségi után rögtön felvették a Színiakadémiára, osztálytársa volt többek között Buss Gyula, Hacser Józsa, Horváth Teri, Psota Irén, Soós Imre, Váradi Hédi. Diplomáját kézhez véve 1952-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, az ország első társulatának 1970-ig volt tagja.

 

 

Az állandó megújulásra törekvő színésznő ekkor egyik alapítója lett a legendás 25. Színháznak, ahol kollégáinak többsége a főiskoláról frissen kikerült fiatal színész volt. Nagy lelkesedéssel vett részt a színház formai megújulásokat kereső művészi programjában, izzó hangulatú, szinte lázas előadások részese volt, és először élhette ki rendezési vágyát is. Négy év után visszaszerződött a Nemzetibe, de nem kapott megfelelő szerepet, nem érezte jól magát. 1985-ben Győrbe ment, ahol elhalmozták szerepekkel, minden műfajban kipróbálhatta magát, még a Csárdáskirálynő Cecíliáját is eljátszhatta, Madách Tragédiájában nő létére ő volt Lucifer. 1991-ben a kecskeméti Katona József Színház tagja lett, ahol megkapta Orbánné parádés szerepét Örkény Macskajáték című drámájában.
Sokat dolgozott, nem kímélte magát, még akkor sem, amikor egy szívroham képében megérkezett az első figyelmeztető jel. 1993-ban agyvérzést kapott, éppen amikor nagy szerepálma, Az öreg hölgy látogatása főszerepe várta Egerben. Nagyon súlyos állapotban került kórházba, jobb oldala teljesen lebénult, beszélni nem tudott, egy ideig nem is látott. Az orvosok nem sok jóval kecsegtették, azt mondták, többet nem fog tudni járni, beszélni. Hatalmas akaraterővel azonban mindkettőt sikerült újratanulnia. Fokozatosan a színpadra is vissza tudott térni. Először csak némán volt jelen, majd Lorca Vérnász című drámájában kapott egy tizenöt mondatos szerepet. Legendásan szép orgánuma a pódiumon is kiválóan érvényesült, gyakran mondott verseket, legtöbbször József Attila és Nagy László költeményeit szavalta. Irodalmi lemezei is megjelentek, a Sebő együttessel Játszani is engedd címmel közös zenei albumot adott ki.

 

 Több mint hetven évig volt színpadon, főbb szerepei: Adela (Lorca: Bernarda Alba háza), Kata (Shakespeare: A makrancos hölgy), Elektra (Gyurkó László: Szerelmem, Elektra). 2002-ben ő is szerepelt az új Nemzeti Színház nyitóelőadásán, Madách Imre Az ember tragédiájában. Több filmben is játszott (Kis Katalin házassága, 1950; Égi madár, 1957; Próféta voltál, szívem, 1968; Örökbefogadás, 1975). Az István, a király című rockopera bemutatóján (1983) a címszereplő anyját, Saroltot alakította. Egyik legutóbbi filmes munkája a Sacra Corona című történelmi dráma volt 2001-ben.
Berek Kati művészete elismeréseként két alkalommal is megkapta a Jászai Mari-díjat (1957, 1963). 1973-ban a "szép magyar beszédért" odaítélt Kazinczy-díjjal tüntették ki. 1970-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész, 2000 augusztusában a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike lett. 2007-ben megkapta az Örökös Tagság kitüntető címet a Halhatatlanok Társulatában. 2008-ban Budapest díszpolgára lett. Tájkép magammal címmel 2004-ben életrajzi kötete jelent meg.

Hozzászóláshoz jelentkezzen be!

KIADÓ

Szenior 2003 Kft.
1074 Budapest,
Szövetség utca 9.
generacionk@generacionk.hu
36.1.210.0326
GYORSLINKEK

Hírek
Egészségünkre
Archívum
Téma
Postabontás
Kapcsolat

Copyright © 2015. GENERÁCIÓNK Minden jog fenntartva.