A Jóisten engem jókedvében teremtett, az én életem tele volt szerencsével, mindig nagyon elkényeztetett a sors – mondta egyszer. Ő pedig bennünket. Ugyancsak mindig. És nagyon. A mi sorsunk nagy ajándéka és szerencséje, hogy kortársai lehetünk a legendás színésznőnek, aki tagadja, hogy élő legenda lenne, és akinek Milos Forman, a világhírű filmrendező egyszer megjegyezte, mindent odaadna, ha tudna magyarul és leülhetne vele beszélgetni.

November végén ünnepli 80. születésnapját e csodálatos színésznő, aki előtt a Nemzeti Színház és ezzel együtt az egész ország gálaműsorral tiszteleg majd. A színjátékosnő ünnepéhez időzítve újabb szerepre készült, az orosz rendező, Anatolij Vasziljev viszi ugyanis színre Az öreg halász és a tengert a Nemzetiben, benne Törőcsik Marival. Az orvosok azonban azt tanácsolták a színésznőnek, egyelőre ne játsszon nagyszínpadi produkcióban, mert megterhelő lenne az egészségi állapotának. Ezért lemondta az előadást. Pedig mindig örömmel dolgozott együtt Vasziljevvel, mondta is egyszer, azért tud oly sokat a szakmáról, mert legalább tíz, különböző gondolkodású zseniális rendezővel hozta össze a sorsa.

Maruszja, életben kell maradnod!

2008-ban egy ország aggódott érte, amikor két hónapig intenzív osztályon feküdt, gépek tartották életben. A los angelesi magyar filmfesztiválra készült kiutazni, de egy nappal előtte tüdővizsgálatra kellett bemennie. A vizsgálat közben rosszul lett, állapota válságosra fordult, öt napig nem is tért magához. Férje, Maár Gyula azonnal rohant hozzá a kórházba, miként Angliában élő lánya is, aki éppen itthon tartózkodott, fia is akkoriban jött haza Vietnámból. Húga és annak lánya pedig Ausztráliából repültek Budapestre, hogy meglátogathassák. – Nekem életben kell maradnom! – mondta akkor és tartotta is a szavát. Ott, a kórházban töltötte be hetvenharmadik életévét. Párizsból jött el meglátogatni az orosz rendező, Vasziljev, aki belépett a kórterembe és közölte, Maruszja, nyáron próbálunk, mert ősszel bemutató! Így is lett. Egy év múlva a Magyar Filmszemle megnyitóján el is mondta: „Nagyon messziről jövök. De visszajöttem!”

Képzelje el magát egy parasztfilmben!

Törőcsik Mari november 28-án lesz nyolcvan éves. Honnan is gondolta volna a hétéves, öt gyermekes családba beleszületett  és véletlenül fiúnéven, Mariánként anyakönyvezett kis Törőcsik, hogy egyszer színjátékos lesz, amikor először volt teátrumban: a budapesti Magyar Színházban látta színre lépni Fedák Sárit és Simor Erzsit egy Oroszországban játszódó darabban, Honthy Hannát pedig A VIII. osztály című operettben. Igaz, nagyapjának mozija volt, de szülőfalujában, Pélyen, ahol elemi iskolába járt, még zongoraművésznek készült, a bürokrácia slendriánságai miatt azonban lemaradt a békéstarhosi zenei gimnáziumról, az egri angolkisasszonyoknál sem tölthetett sok időt, végül az egyik pesti közgazdasági gimnáziumban kötött ki. Véletlenül megtudta, hogy Színművészeti Főiskola is létezik, gondolta, megpróbálja, fel is vették. Operettszakra. S mikor egyik tanárnője beajánlotta az új filmjére készülő Fábri Zoltánnak, elment a rendezőhöz, aki megkérdezte: El tudja magát képzelni egy parasztfilmben?

Kérdezte a Pélyen született Törőcsik Maritól, akinek máig a falu a mindene, aki, bár munkája mindig városokhoz kötötte, ha csak tehette és teheti, már indul is a mesés fekvésű Vas megyei Velem felé, amit az otthonának tart. – Nekem a falu a mindenem, hiába kötött a munkám leginkább Budapesthez, amint végeztem, máris mentem vissza Velemre – nyilatkozta. -  A gyermekkorom is falun telt, Pélyen születtem, ott is temetnek majd el, beleszórnak a Tiszába, de Velem az otthonom.

A siker körhintán érkezett

Húsz évesen, első éves főiskolásként az 1955-ban készült Körhintával vált világhírűvé, és milyen érdekes, hogy több mint száz filmben játszott, mégis a legtöbbször ezt idézzük. A pillanatot, amikor ráteszi a kezét Soós Imre vállára, vagy belenéz a szemébe. El is mesélte, hogy a szerelmes jeleneteknél elég volt elkapnia Soós tekintetét, amikor pedig sírnia kellett, a rendező úgy megsértette, hogy zokogni kezdett. Vigaszként azonban kapott egy fél kiló sajtot, mert azt nagyon szerette… A Körhinta Pataki Marijának szerepe saját bevallása szerint is meghatározó volt a pályáján. S gondoljunk bele: még csak a Körhinta után kezdte tanulni a színészmesterséget…

Törőcsik Mari mindig póz nélküli, nemesen egyszerű, ugyanakkor rengeteg bölcsességet és méltóságot sugároz. Csodálatos szeméről Hegyi Barnabás operatőr – Hegyi Barbara színésznő édesapja - azt mondta: „Minden magyar színésznőt fotografáltam már, de ha belegondolok, nincs a világon olyan kis szemű színésznő, mint amilyen te vagy, s ha belenézel a kamerába, csodálatos a szemed!” Az operatőr javasolta, hogy legyen Mari, az anyakönyvi kivonatában ugyanis Mariann szerepelt, de miután a Körhinta előtt, 1954-ben forgatott Liliomfiban feltűnt Krencsey Mariann, Fábri Zoltán közölte, hogy nem lesz jó a ez a keresztnév Törőcsiknek.

Tíz év színiküzdelem

1958-ban került a Nemzeti Színházba, hatalmas színészegyéniségek közé. „Nem mindenki ’nemzetis színész’, csak azért, mert itt lép színpadra, de te közénk tartozol!” – mondták neki. Első mestere, Gellért Endre, a főiskola főtanszakvezetője ajánlotta be Majornak, hogy szerződtesse a Nemzetibe. Miközben – Törőcsik Mari így emlékszik – mindketten tisztában voltak vele, hogy semmit nem tud. Sőt, amikor a Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare-darabban el kellett játszania Viola szerepét, állítólag Major közölte: „Én magával semmit nem tudok csinálni, mert maga semmit nem tud, azonban kivételes ízlése van abban a tekintetben, hogy képtelen használni az általam gyűlölt általános színészetet! Maga pontosan érez, csak nem tudja kivitelezni. Majd le fogják írni magáról, hogy nem jön át a rivaldán.”.

Tíz küzdelmes évébe került, hogy a színpadon is elfogadtassa magát, olyan kritikai közegben, melyben többen leírták, hogy nem Törőcsik Marinak való a színpad. És ezt az elfogadtatást, bármily furcsán is hangzik, a sok filmezés nehezítette meg. A fordulópontot talán a moszkvai színházvilágból érkezett Konszkijjal való együttdolgozás jelentette. A szovjet rendező Herskó János 1958-ban forgatott Vasvirág című filmjében négyszer nézte meg a színésznőt, és vele szeretett volna színházban is dolgozni a Tánya című darabban. A Vasvirágot egy gazdag amerikai, bizonyos J. Frankl is megvásárolta, csak azért, hogy rendszeresen megnézhesse saját házimozijában. 

Létezni a színpadon

Önmagát úgy jellemezte, de hát ezt tudjuk is róla, hogy soha nem volt maszkírozós színész, aki csupán megformál egy szerepet, egy karaktert. Törőcsik Mari létezni szeret a színpadon, ami szavak nélkül a legnehezebb.

Egyszer elmesélte, soha nem gyűjtötte a róla szóló kritikákat, pedig a kritikusok elkényeztették. Megtörtént, hogy a nővére váratlanul elé tett egy mappát, benne a megjelent cikkekkel, kritikákkal. Beleolvasott az újságkivágásokba és úgy érezte, nem érdemelte meg azt a jót, amit leírtak vele kapcsolatban. Amikor pedig 2013-ban, az alapítás évében, a Magyar film- és színházművészet kategóriában elsőként megkapta a Prima Primissima-díjat, a kérdésre, hogy ha újra kezdhetné, ismét a színészet mellett döntene-e, azt mondta, néha eszébe jut, hogy szívesen vezetne valami jó helyen egy jó kis panziót. Majd felidézte, mit mondott Bessenyei Ferenc ugyanerre a kérdésre: el sem tudom képzelni, milyen az, ha valaki nem színész. – Én sem – tette hozzá Törőcsik Mari.