CÍMLAPSZTORI

BEJELENTKEZÉS

Banner3

 

A Tanítók Fája az iskola büszkesége

A nagyszentjánosi Hunyadi Mátyás iskola nevelőtestülete sajátosan ünnepelte a 2014. évi pedagógusnapot: elődeikre emlékezve elkészítették és felavatták a Tanítók Fáját. Az igazi „lámpások” neveit rejtik a levelek, az iskola értékeit, kincseit a fa egésze őrzi. 

Tamás Zoltánné 34 évéből több mint 20 éven át igazgatóként szolgál. Évek óta nyugdíjas, de mindig szívesen részt vesz az iskolai programokon. Szerinte nehezebb ma a kollégák munkája, több is lett és ebben a felgyorsult világban nehéz egyensúlyozni a szülői ház és az iskola között.

Roppant büszke vagyok arra, hogy a mostani iskolavezetés még életünkben gondolt azokra, akik nemzedékeket tanítottak, s lehet, ma a gyerekeik, az unokáik járnak ebbe az iskolába – fogalmazott. – Ugyanakkor megőrizhetjük kedves munkatársaink emlékét, s bárki idejön, láthatja, kik dolgoztak itt. Pedagógusnapon ez számomra igazi meglepetés.

Kiss Zoltán igazgató köszöntőjében elmondta, az ötlet Dinnyés József daltulajdonosé, aki régóta szorgalmazza: a települések a Tanítók Fájával állítsanak emléket tanítóiknak, nevelőiknek.  Így azok a nevek kerültek fel a fára, akik legalább öt évig itt tanítottak, így valamiképpen nyomot hagytak tevékenységükkel. 

A mi tantestületünkben mindig volt és jelenleg is tanít több olyan kolléga, akik igazi „lámpások”, akikre nemzedékek múlva is emlékezni fognak. Akik nevelnek, táboroztatnak, együtt élnek a gyerekekkel és a lehető legtöbbet tesznek értük.

 

Hozzászóláshoz jelentkezzen be!

KIADÓ

Szenior 2003 Kft.
1074 Budapest,
Szövetség utca 9.
generacionk@generacionk.hu
36.1.210.0326
GYORSLINKEK

Hírek
Egészségünkre
Archívum
Téma
Postabontás
Kapcsolat

Copyright © 2015. GENERÁCIÓNK Minden jog fenntartva.